Szomor Komárom-Esztergom Vármegyében a Gerecse hegység és a Zsámbéki-medence találkozásánál, három megye – Komárom-Esztergom, Pest és Fejér – határvidékén fekszik, Budapesttől mindössze 35 kilométerre. A dombos táj egyik éke a Kakukk-hegy, amelynek tetejéről tiszta időben messze ellátni a Dunazug- és a Gerecse hegység vonulataira.

A terület már az őskorban is lakott volt, amelyet régészeti leletek tanúsítanak. Az ókorban Szomor a Római Birodalomhoz tartozott, ennek emlékét őrzi a Somodor-pusztán feltárt temetkezési hely és az onnan előkerült római kocsi, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A rómaiak után hunok, avarok, majd a középkor magyarjai éltek itt, kihasználva, hogy a település az Esztergomot és Székesfehérvárt összekötő útvonal mentén feküdt.

Szomor első írásos említése 1269-ből származik, ekkor még Zumur alakban. A középkor időszakában a falu többször elnéptelenedett és újra benépesült. A tatárjárás és a török idők is megtépázták a települést, de Szomor valahogy mindig megkapaszkodott és fennmaradt. A 18. században a Sándor család birtokába került, akik német telepeseket hívtak ide. A szorgalmas sváb családok munkájukkal felvirágoztatták a falut, és máig érezhető hagyományokat honosítottak meg. Ennek az időszaknak kiemelkedő emléke a Sarlós Boldogasszony-temetőkápolna, amelyet 1811-ben Sartori János plébános kezdeményezésére és anyagi támogatásával emeltek copf stílusban. Homlokzatán ma is ott olvashatóak a latin erényfeliratok: Fides (Hit), Spes (Remény) és Charitas (Szeretet).

A 19. században Szomor békés, gyarapodó sváb település volt. Ekkor vált meghatározóvá a Kézdi-Vásárhelyi család, különösen Kézdi-Vásárhelyi Imre, aki tanulmányait Bécsben és Párizsban végezte, majd visszatérve orvosként, jogászként és régészként egyaránt maradandót alkotott. Kastélyuk ma az általános iskolának ad otthont, amely büszkén viseli nevét.

A 20. század nehézségei Szomort sem kímélték. Az első világháború is sok áldozatot követelt, a második világháborúban pedig hónapokig frontvonal húzódott a faluban. A második világháború után, 1946-ban a szomori német közösség nagy részét kitelepítették Németországba. Többszáz sváb embert, teljes családokat kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Helyükre később más vidékről érkező családok költöztek, akik új fejezetet nyitottak a község életében, átalakítva Szomor társadalmi és kulturális összetételét.

Szomor szakrális öröksége ma is büszkeségünk. A község központjában áll a római katolikus templom, előtte láthatóak a háborús emlékművek, mögötte pedig a Nepomuki Szent János-szobor. A falu szélén, a Gyermely felé vezető úton áll a faluvégi kereszt, míg a Kakukk-hegy lábánál található a Kálvária. A faluközponttól nem messze a pásztorok és gazdák védőszentjét ábrázoló Szent Vendel-szobor látható. Szomor védőszentje Szent Mihály arkangyal, akinek tiszteletére minden évben megtartjuk a Szent Mihály-napi búcsút.

A szocializmus éveiben a falu Gyermellyel közös tanácsi irányítás alá került, majd 1990-ben visszanyerte önállóságát. Azóta Szomor folyamatosan fejlődik: közművei, intézményei megújultak és bővültek, lakossága gyarapszik.

Szomor ma egy békés, fejlődő település, amely büszkén őrzi múltját. A község története nemcsak a régészeti emlékekben és az épített örökségben él tovább: Szomor történetét feldolgozza több helytörténeti munka is, köztük Tóth Krisztina Reménnyé váljon az emlékezet – Szomor története (2008) és dr. Schöninger Róbert Bepillantás a szomori németség történetébe (2024), amelyek segíthetnek megérteni a község sokszor nehéz, de gazdag múltját.